Mi jellemzi az elkerülő kötődési stílusú embert és mi a megoldás?
Az intenzív érzelmek elsöprőnek tűnhetnek, és arra késztethetnek, hogy eltávolodj másoktól. Előfordulhat, hogy visszavonulsz a viták elől, vagy helyzetek elől, melyek mélyebb érzelmeket váltanának ki.
A túlzott függetlenség iránti igényed kihívásokat okozhat a kapcsolataidban, és belső konfliktushoz vezethet, mert legbelül te is kapcsolódni szeretnél másokkal.
Van remény mind az elkerülők, mind a párjaik számára
Jó hír azonban, hogy az elkerülő kötődési stílust lehet kezelni és javítani, például terápiával vagy személyes fejlődést segítő programokkal. Az ilyen terápiák segíthetnek az embereknek a korábbi negatív érzelmi tapasztalataik feldolgozásában, valamint abban, hogy képesek legyenek új kapcsolatokat kialakítani és megtartani. A terápia hatására feloldódhatnak azok az érzelmi blokkok, félelmek és hitrendszerek, melyek megakadályozták eddig a mélyebb bevonódást és kapcsolódást. Ugyanakkor a terápiához nagy elkötelezettségre és motivációra van szüksége mind az érintettnek, mind a terapeutának. Ennek az az oka, hogy ahogy az elkerülők igyekeznek magát a terápiát is elkerülni, hiszen az pont a bevonódásról szól.
Néhány gyakori példa az elkerülő kötődési személy viselkedésével kapcsolatban:
- Távolságtartás másoktól
- Ellöknek maguktól másokat, amikor közelebb kerülnek, vagy amikor kifejezik a vágyukat a közelségre.
- Hiányzik az érzelmi közelség a kapcsolataikban.
- Félelem a mély intimitástól.
- Nehéz megbízniuk másokban és nehéz megnyílniuk.
- Ritkán fordulnak segítségért.
- Nehezükre esik kifejezni az érzelmeiket.
- Távolságtartónak és "szeretetlennek" tűnnek.
- Elszigeteltséggel határos önállóság.
- Bíznak abban a képességükben, hogy egyedül megoldják a problémáikat.
- Elkerülik a bevonódással fenyegető eseményeket és az érzelmi támogatás iránti igényüket.
- Kevés pozitív érzelmet visznek a szociális interakcióikba.
- Rejtegeti érzelmeit a külső szemlélők elől.
Hogyan segíthet a párterápia az elkerülő kötődési stílus gyógyításában és kezelésében?
A párterápia sokat segíthet az elkerülő kötődési stílus gyógyításában azzal, hogy a résztvevők megérthetik és feldolgozhatják azokat a traumás eseményeket vagy életszakaszokat, amelyek az elkerülő kötődési stílust okozták. A terapeuta segít a párnak fejleszteni a kommunikációs és kapcsolatteremtési képességeit, és megismerteti velük az egészséges kötődési modellt. Ezenkívül a terápia lehetőséget biztosít a párnak, hogy kifejezze és kezelje az érzéseit, és megoldást találjon a feszültségekre. Az elkerülő kötődési stílus gyógyításának folyamata hosszú és összetett lehet, de a párterápia jelentős lépést jelenthet az egészséges kapcsolatok kialakítása felé.
Azért is óriási lehetőség, ha egy pár mindkét tagja nyitott arra, hogy együtt kezeljék ezt a problémát, mert a terápia által a másik fél a megváltozott viselkedésével tudja nyújtani azt a mintát az elkerülő partnerének, amiben gyógyulhat a hozott sérüléseiből. Arról nem is beszélve, hogy gyakran egy elkerülő mellett egy szorongó, vagy egy szorongó-elkerülő kötődésű társ foglal helyet. A párterápiában így tulajdonképp együtt, egymást támogatva gyógyulnak.
Természetesen nem minden párterapeuta ért ezekhez a speciális témákhoz és azok kezeléséhez, ezért érdemes olyan terapeutát felkeresni, aki képben van a kötődési sérülésekkel és azok hatékony gyógyításával.
Ha valaki rászánja magát, hogy kigyógyítsa magát a kötődési sérüléseiből, szó szerint az egész élete átalakul és egy boldogabb szakasz következhet, ami az élet legtöbb területét befolyásolja. Szurkolunk!
Ha többet szeretne rólunk megtudni, vagy szeretné velünk felvenni a kapcsolatot, akkor kérjük kattintson az alábbi ikonok egyikére: