Kedves Érdeklődő!

Finta Regina vagyok, pszichológus, magán klienseim mellett jelenleg a kecskeméti Család-és Gyermekjóléti Központban végzek pszichológiai tanácsadást gyermekek, serdülők és felnőttek számára.
Korábban a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság pszichológusaként dolgoztam, ahol fő tevékenységeim a kiválasztást és mentálhigiénés gondozást volt az alkalmazottak körében.
Tanulmányaimat Budapesten a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán végeztem 2020-ban. Az egyetem alatt és azóta is rendszeresen részt veszek egyéni önismereti folyamatban, hogy munkámban hatékonyabb és eredményesebb legyek.
Ha azon gondolkodik, hogy valamilyen élethelyzeti nehézség miatt felkeressen, az azt jelenti, hogy igényes saját élete és kapcsolatai minőségére, felelősséget érez sorsa iránt és elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen félelmeivel problémáival és aktivizálja erőforrásait. Az is lehet, hogy nem egy aktuális krízis miatt jelentkezik, hanem önismeretét kívánja szakember segítségével fejleszteni. A tanácsadás célja, hogy Ön pozitív változást érjen el a tüneteiben, személyiségében, kapcsolataiban, önismeretében.
Hogyan kapok segítséget a pszichológiai tanácsadás során?
Első lépésként telefonos kapcsolatfelvételre kerül sor, melynek során elmondja, hogy milyen témában szeretne segítséget kérni. Ezután egyeztetünk egy megfelelő időpontot az első interjúra. Minden alkalom 60 percet vesz igénybe. Előfordulhat, hogy olyan problémával jelentkezik, ami meghaladja a kompetenciám kereteit. Ebben az esetben tovább fogom irányítani olyan kollégámhoz, aki megfelelő segítséget tud Önnek nyújtani.
Az első interjú során a problémakör és a tünetek feltárása következik. Természetesen a folyamat önkéntes, az első benyomás alapján eldöntheti, hogy szeretné-e tovább folytatni a tanácsadást.
Az első alkalom során meghatározzuk a fókuszt, amin dolgozni szeretne. Mivel minden ember és minden élethelyzet, ezért közösen fogjuk meghatározni, hogy hány alkalomra van szükség.
A közös munkához hozzátartozik a kliens személyiségének felmérése, szükség esetén pszichológiai tesztek felvétele. Ön minden esetben aktív résztvevője a folyamatnak, személyre szabott technikákkal együtt dolgozunk a változás érdekében. A tanácsadás négyszemközt zajlik, feltétel nélkül elfogadó, támogató, empatikus légkörben, mindenkor a kliens érdekeit szem előtt tartva. A tanácsadás során a jelen nehézségeivel, a múlt történéseivel és a jövőbeni célokkal egyaránt foglalkozunk. Segítek abban, hogy rálásson szükségleteire, felismerje érzéseit. Továbbá kirajzolódjanak a kapcsolati minták, valamint a rendelkezésre álló erőforrások. Az utolsó alkalmak során összegezzük az eredményeket, új készségeket, érzelmi élményeket és változásokat.
- Témák, amelyekben segítséget nyújthatok:
- Önismeret fejlesztése
- Családi és párkapcsolati konfliktusok
- Életvezetési problémák
- Iskolai nehézségek
- Pályaválasztás
- Kamaszkori krízis
- Érzelemszabályozás
- Sportolók mentális egészségének fejlesztése
- Munkahelyi nehézségek
- Kihívások, élethelyzeti változások kezelése
- Önbizalom, önértékelés fejlesztése
- Gyermeknevelési kérdések
Kommunikációs elakadások
Amiben nem tudok segíteni:
- Pszichiátriai kórképek kezelése, gyógyszeres kezelés
- Személyiségzavarok kezelése
- Pszichoterápiát igénylő problémák
- Elérhetőségek
- Kecskemét és környéke
- Tel: 0630/422-9142